A "Szocsi" Potok, vagy -isonzó-de hívhatjuk hétköznapi nevén-Soca-nak....

A Luxuslimuzin, eleve hátrányt élvez vagvizes körökben, mivelhogyám, abban kényelmesen elférünk,, azaz, barátok között elszámolás, kp.-ben, az útiköccség, minden más öröklődik a tulajra. + bónszként vezethecc..(ugye, ha odamégy a kúthoz egy kannával, és veszel 20 liter üzemanyagot, azzal, nem tudsz  elmenni 300 km-t :-) A "Team" Fuxocska, a rózsaszin BMX-es sisakjával, amit francia trikoloros gumigatyamadzag rögzitett a búráján, Bogoly Norbi, a "coach" Csinos Csilla, mint "shuttle _Bunny" És jómagam. Odakinn, a Varenke family várt ránk, Pécsettrúl, onnan közelebb  :-) Akkortájt, minden utat, úgy jártunk meg, mintha már lenne GPS, pedig mobil se nagyon volt, azaz, mentünk hegyen völgyön, A jó út-Szlovéniába- a 8.ason rábafüzes, majd Graz, Villach-Klagenfurt-Tarvisio-Predil Pass-Kluze-Bovec. Na, mi mentünk kurucosan, hegynek fel, völgynek le.... Erről az oldalról, Ljubljana, oszt neki a hegynek...hajnaltájt értünk a kaptató lábához, köd volt, neki a Mangart xxxx mennyiségű torrentjének, álmos barikák szédelegtek a szakadék peremén, én meg a kormánynál, utitársak kényelmesen a limuzin plüsskanapéján szenderegve. Megfeküdtem, megjegyzem. A Soca felső folyásánál keveredtünk képbe. A látvány majdnem teljesen kárpótolt. Lássuk be, a Soca valley, nem elvetendő látvány. Leronygyoltunk, csipásan Bovecbe, és bevettük magunkat a Kovac kempingbe. Azóta is favorizálom, de soha nem akadta partnerem, kivéve egy SASI túrát, csoporttal, valamiért nem szerették a többiek, a fentebbi, túlzsúfolt, sivár Toni kemping lett a főhadiszállás, a következő 15 évre.... Akkortájt, még nem voltam "outdoor" általában a kocsiban aludtam, de volt egy régi NDK sátram, Fuxocskával azt vertük fel, alkonyatig húztam a lóbőrt, majdnem. Elindulni sehová nem tudtunk, maradt egy vízreszállás a Koritnica torkolatnál, és a kempinv végéig gyakorolgatás. Norbi, megrakta kővel a Bonifáctól elkért Rapid Fire-t, a Lettman akkori aktuális "húezdezorall" rodeógépét, mert akkor könnyebben gyertyázik, és elbogarásztunk setétedésig. Aztán egy Boveci séta, fagyizás, mejd szundi, az NDK cuccban. Másnap, a "Faledobótól indultunk, Cesocáig. Mivel volt már Salza tapasztalatom, meg Béla potok, érdekes volt, különösena cűgölés lefelé a folyóvölgybe, de meglepi nem ért. Ugye, ez max ww3, az is egy helyen, kb, inkább 2. Fuxocska, akkortájt rendszeridegen volt az "Eszkimo roll" tekintetében, az egyetlen emlitésre méltó történet az volt, amikor hosszú métereken keresztül próbálta visszacsákjázni  magát a lapáttal, a meder aljáról, fejjel lefelé.....megdöbbentő, de az eszkimóforduló eme változatát nem emlegetik a "Pawlata, vagy a Back Deck Roll mellett, mint "Fukszimó" vagy FuxiRoll, pedig-röhej, de néha sikerült  :-) Mivel megérkezett a Varenke family, a következő nap, igazi kihívás elé nézhettünk, A Koritnica.....A Kluzei erődnél, a lejutás minden, csak nem egyszerű. A "Coach" azt tanácsolta, ugorjunk be a szikláról, volt vagy 4 méter, de miért ne...felsorakoztunk, mint a kivégzőosztag, az Aradi vértanúk elé, és életem első értékelhető vadvizes mutatványa lett belőle, akkor még Fuxocskát is úgy kellett rábeszélni, nem ment könnyen, később már akkor is ugrott, ha nem kellett :-)

 

 

 

Szóval, nekilendültünk. Aki ismeri a folyót, tudja, nem sokkal lejjebb, vany egy szűk kanyon, az elején egy szép zúgóval, és a végén ippeg elfér a ladik. Később, láttam innen inkább visszamászó utasokat, alatta spangilzó kajakosokat, miközben az utaskák lubickoltak "de olyan szépen csiripelnek a madarak" és később, Fuxocska, mikor már "expert volt" elindult egy Kendo-val lefelé, majd Barbara Cerrojával úszott ki.... nagy tanulság, mert ilyen helyen nem akasztunk kajakot hevederrel, a Cerro beszorult a végén, és Mihályunk nem tudott az odaszorult kajakkal mit kezdeni, lebegett a végén, mint egy zászló, még jó hogy kiszabadut a kajak.... Klausztrofóbiás gyönyörűség.... de a neheze ezután jön. Nem ragozom a Koritnicát, egyszerűen, gyönyörű, kicsi, és nagyon technikás. Életem első olyan folyója volt, hogy összpontositanom kellett, igaz, ez volt életem első kajakos éve is. Fuxocska, egyszer beborult egy hengerben, ez olyan mosógép effekt, amikor a víz, egy letörés után visszaforog, és megáll az élet, tapasztalatlanoknak. Mivel a folyó nagyon tömbös, senki sem látta, hogy Misi, és a hajóját (Eskimo Gambler, nevéből adódik, vagy kijön a hengerből-vagy nem) Az egész csapat átgázolt rajta  :-) az akkori hajóink, mellesleg, mindenre jók voltak, csak creek evezésre nem, hosszú, nehezen forduló, rosszul fittingelt, kényelmetlen szarok, amik ultra nehezen fordulta, és itt bizony van ringispil, -most jobbra, majd balra.... üveges szemmel követtem a Norbit, de mindig eltünedezett a sziklák között....

 



 

 

Röhej, de az egyesültben akkor népszerű kis kajak, a középen látható Zelezny, amivel KisVarenke evezett, amolyan őse lehetett volna a divatos creekereknek. Remek volt, eldöntöttem, hogy creeker leszek, kis köves, nagyesésű patakok, abba nehéz belefúlni, max összevernek a kövek....



Következő napon, A Koritnica torkolattól-Cesoca-Srpenica-1-2, Trnovo-volt a táv. Norbi kicsit paráztatott, najó, kicsit paráztatott, de nagyon paráztam, hogy lesz egy sziklás szakasz, olyan nagyon sziklás.... nofene, a Koritnyicában is volt kavics, sok sok kőbányányi....mégse mondták, köves...mi lehet errefelé???? Srpenica-ig lecsurogtunk lazán. SR.II-től, a folyó, ww2-3, és már látszik a sok kő...Kérdezgettem is aggódva a Norbit, ez már az? De mondta, hogy várjak türelmesen. Pelenkát kellett cserélni, de eljutottam a SPII-ig, könnyen, így egyre nagyobb lett az önbizalmam. Ugye a beszálló utáni rész, már nem könnyü, és azt még lihegve túléltem, de Misi már úszva tette meg a távot. Életemben először éreztem, mi az, amikor eltünik mindenki a körengetegben, és nem tudom, merre tovább. Így fel is vakartam magam az első háztömbnyi köre, a tétovázás miatt, aztán próbáltam vagy 3 eszkimót, de végül egy parton pihenő német nyujtotta a kezét, ...naja, jól van, magyarázat van rá, egyedül a sötétben, és ki is mentettem magam is, felszerelést is, Miska meg közben megint uszikázott. Közben A KisVarenke, csendben sirdogált a limányban, tizenévesként, erős sokk érte, látván, a kedélyes fürdéseket.... Mire leértünk, a folyó nem lett szebb, és még 2x úsztam, Misi-saját bevallása szerint 30x.... Valószinűleg-az idő mindent megszépit, gyakorlatilag egyedül eveztem végig, 4 -5 hónapos tapasztalattal-a Soca Trnovoi szakaszát, mert Norbi állandóan Misit mentette, Miki, meg a fiát istápolta, aki-mondjuk-egyet sem úszott. Egyedül voltam, mint a kisujjam, de amikor megérkeztünk, boldog voltam, mint a makákómajom, amikor avokádót kap..... Végre, igazi vadvizen evezhettem. Norbi agitált, menjünk a tanpáylára tovább, de elég volt, az egy másik felyezet lett életemben, később, körömrágós izgalommal, és egy átemeléssel.....nem kis víznél.
A Soca rulez, de óvatosan kell vele bánni. Sok csoportot vittunk oda, később. Nem volt már parás, de sosem díjaztam a gumimatracos túrákat. Amikor van 10 miniraftod, és vagytok rá 3-an kajakkal, és soxor eltűnnek az emberek a kövek között, és várod, hosszú, hosszú másodpercekig, scouterként, mikor tűnik fel a hajó, és megvan e mindenki, az szar érzés. Sztem, a Soca, ezen része,már nagyraftot kiván, guide-al.. No stressz, no para. Ez volt, életem legtöbb uszikája, egy túrán, elég is volt hogy "megszeressem"  Nem esett jól, ezért úgy döntötem, sosem úszom ott többet. Ritka, hogy megfogadom a magamnak tett igéreteket, de ez bejött, pedig nem egyszer voltam arrafelé. Én, a "Syphon strecke-t sosem vállaltam be, Otona számomra maga a halál, a leereszkedés miatt, egyszer elég volt,-majd egy óra volt, mig a lányoknak segitettük lecigölni a raftot- de be kell lássuk, európa gyöngyszemeinek egyike, még akkkor is, ha tömeg van, és sokat kell várni az éttermekben csúcsidőben.